Mátyás király és a kolozsvári bíró
Nemhiába, szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában - álruhába öltözött, s úgy ment színről színre, látni a valóságot. A többiek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak. Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj, lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg először Isten áldott napját. (Még most is áll az ő szülőháza: nézzétek meg, ha Kolozsvárt jártok.) De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra, paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettök a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt! Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt. - Ne, te, ne - mordult rá a hajdú -, hát te mit lopod Isten áldott napját?! Kelj föl, ne lógasd a hosszú orrodat, hitvány paraszt! S hogy szavának nagyobb foganatja legyen, pálcájával jót húzott a "hosszú orrú" paraszt hátára. Mátyás fölállott, megvakarta a hátát, de nem indult. - Indulj már! - Jó, jó, de mit fizet kend? - Ezt, né! - ordított a hajdú, s még jobbat húzott Mátyás hátára. - Indulj előttem! Mit volt mit nem tenni, Mátyás elindult a hajdú előtt. - Be a bíró udvarára, vágjad a fát, hosszú orrú! A bíró ott könyökölt a tornácon. Mátyás megszólította: - Kigyelmed a bíró? - Én hát, mi közöd hozzá? - Ahhoz nekem semmi közöm, de szeretném tudni, mit fizet a favágásért? - Ejnye, ilyen-olyan, szedtevette parasztja - káromkodott a bíró -, mindjárt fizetek én neked! Húzz rá! - parancsolta a hajdúnak. No, annak nem kellett parancsolni, harmadszor is ráhúzott, hogy csak úgy porzott Mátyás zekéje. Jól van... Mátyás többet egy szót sem szólt, vágta a fát, meg hordta a bíró pincéjébe, de közben, mikor senki sem látta, veres krétával három hasábra ráírta a nevét. Este csöndesen továbbkullogott, de másnap megint beállított Kolozsvárra, most már nem zekében, hanem királyi ruhában, s nem ült le a mészárszék elé, hanem fölment az ő palotájába. Egyszeriben hívatta a bírót s az egész tanácsot mind közönségesen. A bíróhoz volt az első szava: - Mi hír a városban, bíró uram? - Semmi nevezetes, felséges uram. Csöndben, békében élünk, amiért áldjuk is felséged nevét lefektünkben-felkeltünkben. - Úgy? Hát a szegény föld népe? Nem sanyargatják az elöljárók? - Nem sanyargatja senki, felséges uram. Soha nem volt ilyen jó dolga a föld népének. - Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon, hadd lássak mindent színről színre. Tartsanak utánam kigyelmetek. Elindult Mátyás király, utána a bíró s mind a tanácsbéliek. Mennek utcáról utcára, s egyszerre csak megáll a bíró udvara előtt. - Ej, de nagy kazal fája van, bíró uram! - Isten megsegített - mondotta a bíró alázatosan. - Hát az Istenen kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát? - A népek, felséges uram. - S mit fizetett nekik? - Ingyen, szeretetből tették - mondotta a bíró. - Na, én mintha másként hallottam volna... Hé, legények - fordult a király a szolgáihoz -, hányjátok szét a kazalt! A legények serényen munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte erősen, hogy mikor kerül elé az ő három fája. Elékerültek azok is. - Nézzen ide, bíró uram! Tud-e olvasni? - Tudok, felséges uram - hebegett a bíró, akinek már akkor égett a föld a talpa alatt. - Olvassa, mi áll ezen a három hasábon? - Mátyás... Mátyás... Mátyás... - dadogott a bíró. - Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda. Én voltam az a hosszú orrú paraszt, akire háromszor vágatott a hajdú, mert fizetés nélkül nem akartam hordani a fát! - Ó, felséges uram! Kegyelem árva fejemnek! Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak: - Te állj fel! Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem. Akasztófát érdemelnél, de fejedet üttetem, szegény népnek sanyargatója! A népek, kik ezt hallották, lelkesen kiálták: - Éljen Mátyás király! Ez az igazság! ...Hanem Mátyás halálával meg is halt az igazság... Még ma is mondja a nép: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság..."
---------------------------------------------------------------
Mátyás király és a kolozsvári bíró
राजा मात्याश औऱ कोलोज़ का न्यायधीश
हंगरी के लोग राजा मात्याश से यूँ ही प्रेम नहीं करते थे: हंगरीवासियों के पास उनके जैसा कोई दूसरा राजा नहीं था। जैसे ही उन्हें पता चला कि इधर उधर उनके देश के ग़रीब लोगों को बहुत परेशानी झेलनी पड़ रही हैं , बुदा के क़िले में अशांति फैल गयी - राजा ने अपना भेष बदला और वास्तविकता जानने के लिए एक जगह से दूसरी जगह घूमने लगा। अधिकतर लोगो के बीच में ये बात फैली हुई थी कि कोलोज़ जागीर के जज ने ग़रीब लोगों को परेशान कर रखा है। इस पर यक़ीन करने में राजा को अधिक समय नहीं लगा। राजा ने निर्णय लिया कि अपनी आँखों से देखेगा औऱ उस न्यायधीश की शामत आएगी अगर राजा ने गंभीर शिकायतों की सच्चाई जानी।
राजा की कब से ये तमन्ना रही होगी कि वो उस शहर को पहली बार देखे जिस शहर में ईश्वर ने उसे इस धरती पर उतारा था । ( उनके जन्म का घर आज भी मौजूद है: अगर आप कोलोज़ गए हैं तो इसकी जांच करें।) लेकिन कोई मेरे शब्दों में न उलझे , राजा मात्याश ने किसान के कपड़े पहन कर कोलोज़ में प्रवेश किया, और कसाई की कुर्सी के ठीक सामने बैठ गए , ठीक न्यायधीश के घर.के सामने।
आख़िरकार वह ठीक समय पर कसाई की कुर्सी के सामने बैठ गया था । भीड़ का इक रेला पेड़ को न्यायाधीश के प्रांगण में ले गया , बहुत से लोगों ने प्रांगण में लगे पेड़ को काट दिया। पेशकार ग़रीब लोगों को लाठी से धकेलते हुए कह रहे थे : इसे ले जाओ, इसे काट दो, किसानों ! एक पेशकार राजा मात्याश को देख कर बोला । - - तुम , हाँ तुम्हीं - पेशकार उस पर गुर्राया - तुम भगवान का शुभ दिन क्यों चुरा रहे हो?! उठो, अपनी लंबी नाक मत लटकाओ, ओ निकम्मे किसान ! और अपने शब्द को अधिक वज़नदार बनाने के लिए, उसने "लंबी नाक वाले" किसान की पीठ पर अपनी लाठी से वार किया। मात्याश उठ खड़ा हुआ, अपनी पीठ खुजलाने लगा, लेकिन उसने काम नहीं शुरू करा । - अब आगे बढ़ो ! - " अच्छा, अच्छा ठीक है , लेकिन इस काम का पैसा कितना मिलेगा ? " कुछ नहीं " - पेशकार दहाड़ा, और मात्याश की पीठ पर और भी जोर से मारा । - मेरे आगे आगे चलो ! करने को कुछ नहीं था, मात्याश पेशकार के आगे आगे चलने लगा । "- जन्यायधीश के दरबार में जाओ, पेड़ काट दो, लंबी नाक वाले ! "
न्यायधीश गद्दी पर घुटने जमाये बैठा था। मात्याश ने उसे संबोधित किया: - "क्या आप मुझे माफ कर देंगे, न्यायाधीश?"
- " मुझे तुमसे क्या लेना देना ? "
- मुझे भी कोई लेना-देना नहीं है, लेकिन मैं जानना चाहूंगा कि आप लकड़ी काटने के लिए कितना भुगतान करते हैं? "
- " अरे, सुनो , पकड़ो इस किसान को ," जज ने कसम खाते हुए कहा , "मैं तुम्हें अभी भुगतान करूंगा!" पकड़ो इसे ! - पेशकार को आदेश दिया
खैर, उसे इसे हुक्म को सुनने की ज़रूरत नहीं थी, उसने तीसरी बार मात्याश की जैकेट को खींचा जो सिर्फ धूल भरी थी। यही ठीक है... मात्याश ने एक शब्द भी नहीं कहा, उसने पेड़ काट दिया और न्यायधीश के तहखाने में ले गया, लेकिन इस बीच, जब किसी ने उसे नहीं देखा, तो उसने खूनी चाक से तीन लट्ठों पर अपना नाम लिख दिया ।
उस शाम मात्याश चुपचाप घूमता रहा, लेकिन अगले दिन वह फिर से कोलोज़ के लिए निकला, लेकिन इस बार जैकेट में नहीं, बल्कि शाही कपड़ों मे। वह कसाई की कुर्सी के सामने नहीं बैठा, बल्कि ऊपर अपने महल में गया । उन्होंने न्यायाधीश और पूरी परिषद को एक साथ तलब किया ।
पहला सवाल न्यायधीश से किया ," जज साहब , शहर में क्या ख़बर है ? "
-" कुछ भी उल्लेखनीय नहीं, महामहिम। हम आराम से शान्ति में रहते हैं, यही कारण है कि हम सोते समय औऱ जागते समय आपके नाम का आशीर्वाद लेते हैं। "
"- वाकई ? और देश के ग़रीब लोग ? क्या ताकतवर लोग उन्हें कष्ट नहीं पहुँचाते?"
-" कोई भी उन्हें दुःख नहीं पहुँचा रहा है, महामहीम । धरती पर ये लोग इससे बेहतर कभी नहीं थे । "
" - ठीक है जज साहब, लेकिन मैं शहर में घूमना चाहता हूं, मैं सब कुछ क़रीब से देखना चाहता हूँ । आप सभी मेरे पीछे पीछे आये । राजा मात्याश चल पड़े औऱ उनके बाद न्यायाधीश और सभी परिषद सदस्य।
No comments:
Post a Comment