Ó, útitársam!

 Ó, útitársam !

1

Ó, útitársam!

A felkelő nap sugaraként
kopogtatsz lelkem ajtaján,
s ellenállhatatlanul
szétáradsz bennem,
mint tavasz
küszöbén a fény.

Hajnal előtt, az éjszakában
napként érkezz hozzám,
a láthatár túlfeléről,
a szavaidat innám.

Együtt szedjük majd
a szerelem virágát,
s e virágok illatát
lelkünk veszi át.

Szomjas ajkaimra
helyezz egy hívó dalt,
s te, lelkemnek
soha el nem hervadó
tavasza,
maradj velem!

Ó, jöjj, kedvesem!

E végtelen tavaszt szívjuk magunkba, kedvesem,
s legyen szantálillatú minden szerelmes lélegzetem.

2 

Ó, útitársam!

Lelkedből áradó illat
mélyen belém ivódott,
s ebbe az illatba merülve
lelkem virága
mosolyogni kezdett.

Lélegzeted, mely
lélegzetemmel összeolvad,
virágként kezd
bimbózni bennem.

A szerelem madara
lelkem párkányára ül,
és énekelni kezdi
az örök szerelem
jól ismert dalát.

Az a régi, ismerős szerelem
felragyogott
lelkem pilláin,
s az örök szerelem virágainak
ragyogó lámpásává vált.

Ó, jöjj, kedvesem!

Díszítsük fel pilláinkat e szerelem lámpásával,
s építsünk ragyogó Taj Mahalt örök szerelmünkből.

3

Ó, útitársam!

Szerelmünk végtelen fája
most kiterjesztette
gyökereit
földtől egészen az égig.

E fa gyökereiben
a te véred és az én vérem
folyik,
áttörve az idő
minden bilincsét,
szabad zuhatagként
árad tovább.

Lelkünk sivatagában
egy dal kezdett el izzani.

Végtelen szerelmünk
e végtelen fája
évszázadok óta él,
a szerelem
végtelen éneke.

Ó, jöjj, kedvesem!

Éljük meg pillanatról pillanatra ezt az évszázados szerelmet,
és kortyoljuk kortyra a szerelem e szomraszát!

4